Mottó:
" Az élet során bekövetkező pozitív változás kiindulópontját mindenki önmagában hordozza. Boldogulásunk titka abban rejlik, hogy miképpen bánunk értelmünkkel, érzelmeinkkel és tudatunkkal. " - Erhard F. Freitag német pszichológus

FRAY ADRIENN - a név jelentése
A FRAY NÉV spanyol eredetű testvért jelent. Szerencsére a világon többen is éltek, élnek ezzel a kedves névvel. Említést érdemel Fray Luis de León (1527-1591) spanyol költő-fordító, Ágoston-rendi szerzetes, teológus tudós. Számos bibliai témájú művet írt és fordított. Kemény munkájának hála, már életében tiszteletet ért el. Sajnos azonban vallásos műveit írigyei eretnekséggel vádolták, őt pedig az egyik előadásáról börtönbe hurculták. Fray Luis de León több évet raboskodott, de keserű helyzete és megrendült egészségi állapota se tántorította el attól, hogy cellája falai közt kitartóan dolgozzon. Mikor kiengedték a nép örömünnepléssel fogadta, az emberek a vállukon cipelték vissza az előadás helyszínére. Ő annyit mondott "Dicebamus hesterna die..." ("Mint tegnap mondtam....") - majd szónoklatát ugyanannál a szónál folytotta, ahol egykor félbeszakították... Tehát akad olyan Fray, akire a humor, a tudásvágy, a rendületlen munka jellemző, így joggal lehet példakép. Alakját egyetemen az ő nevét viselő terem, illetve számos róla készített szobor őrzi. Nagy hatással volt a XVIII. század neoklasszikus költőire.
AZ ADRIENN NÉV JELENTÉSE: hadriai, Hadria városból való. Eredete újlatin, latin-francia eredetű, a latin Adriána franciás alakja. Talán feltételezhető egyfajta tisztelgés Hadriánusz császár előtt (76-138), aki kiváló katonai hadvezér volt, mégis békpárti uralkodásáról, meg művészetpártolásáról ismert. Ám Adria városát Észak-olaszországban az ismeretlen eredetű etruszkok alapították és nevezték el. Később a római korban eredetileg Mare Superumnak hívott tengert Adria (Hadria) városáról kezdték Mare (H)Adriaticum-nak nevezni. (A h betűt idővel elhagyták.) Az Adria név azonban Hérodotosz és Euripidész idejében, műveiben még csak a tenger északi részét jelölte, majd fokozatosan terjedt ki az egész tengerre.
AZ ADRIENN NÉV ELEMZÉSE: Úgy tartják az Adrienn név okos, jó üzleti érzékkel rendelkező, felelősségteljes, az élet szépségeit értékelő személyiség kialakulását támogatja. Nagyon fontos számára a család és az otthon. Legnagyobb vágya, hogy biztos hátteret teremthessen magának, és azok körében időzzön, akik fontosak számára. Bármilyen célt is tűzzön ki, a lehető legtöbbet igyekszik kihozni magából, és hogy azt el is érje, minden feladatot a lehető legjobb tudása szerint lát el.
FRAY ADRIENN (SherlockExtra) - bemutatkozás
1980 novemberében születtem Budapesten, jelenleg is Pesten élek. Nagyon szeretek Magyarországon élni. Igen büszke vagyok rá, hogy magyar lehetek. Hiszek Istenben. Optimista vagyok. Ha valami érdekel igen kitartó tudok lenni. Testalkatom macis. Frizurám rövid, olyan, mint a babaarcú majmocskának, Monchhichi-s - általában fekete vagy barna szín jellemzi. Ezért, kék szemeim, pocakom és anyajegyeim miatt hasonlítok is Monchhichi-re. Szemüveget hordok. Általában fekete ruhákat viselek, mivel a fekete a kedvenc színem. Szerencsés nő vagyok, hiszen megtaláltam az életben azokat az értékeket melyek boldoggá tesznek. Imádom a gótikus meg az egyiptomi dolgokat. Szeretek weblapokat készíteni, zenét hallgatni, olvasni. Könyvekből főleg történelmi, életrajzi művek, versek, idézetek kötnek le. Képes vagyok élvezni a magány csendes pillanatait. Gyakran használom az internetet, de Facebookon, Twitteren vagy egyéb közösségi médiás, meg randevús oldalakon nem szerepelek, mert a való életben kötött és ápolt barátságokban hiszek, illetve az internet ismeretterjesztő hatásában.
Kedvenc irodalmi figurám - Petőfi Sándor Bolond Istókja mellett - Sir Arthur Conan Doyle halhatatlan Sherlock Holmes-a. Szerencsés vagyok, amiért a detektívek királyával foglalkozhatok (, akinek kalandos történelmében több magyar vonatkozás is található). Tudom a legtöbben azért kedvelik, mert egyet jelent a zseni fogalmával, és gyakran görög istenekkel felérő adonisz férfiak alakítják. Én azt kedvelem, hogy imádja a hivatását, roppant kitartó. Profivá képezte magát az általa teremtett tanácsadó detektív szakmában. Megfigyelései, módszerei pedig működnek a valós életben is. Szeretem a humorát, kitartását, becsületességét, és főleg emberségét. Szerintem ő a humanista polihisztor művész, Sir Arthur Conan Doyle hatalmas ajándéka az emberiségnek. 1887-es megjelenése óta a pipás bűnüldöző emberek millióinak szerzett örömöt, és sok tehetséges művész felemelkedését segítette. Sherlock Holmes a remény szimbóluma.
Sherlock Holmes révén sok nagyszerű embert ismertem meg, új dolgokat tanultam és tapasztaltam meg. 2015-ben az a nagy megtiszteltetés ért, hogy a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa egy pályázaton különdíjban részesítette Sherlock Holmes művemet, melyben azt muttattam be miért lenne érdemes a kiváló nyomozó történeteit, praktikáit elítélteknek tanítani.
Ez a honlap saját munkám, valamint kedves barátnőm, a testvéremként szeretett Záhonyban élő Marincsák Zsófia alkotása. Zsófi (nicknevén: Revati) kezdetben a magyar sherlock.extra.hu ( jeremybrett.eu ) oldal készítésében csatlakozott hozzám. A cseh Sherlock Holmes Club elnöke, Aleš Kolodrubec azonban a lapunkat nagyra értékelve biztatni kezdett minket nemzetközi megjelenésre. Ezért Revati tolmács-szintű angol tudását kiaknázva belekezdtünk a Sherlockian-Sherlock-ba. Megtisztelő számunkra, hogy oldalunkról - kedves olvasónik mellett - a Londoni Sherlock Holmes Társaság, a legelőkelőbb Sherlock Holmes klub is elismerően nyilatkozik, magazinjaikban is többször ajánlottak minket. Első megtisztelő említésünket már indulásunk évében megtették, így hamar elismerték minőségi munkánk. Időközben több külföldi Sherlock Holmes Club / Társaság is partnerünké vált.

HA ÜZENNI SZERETNÉL,
jegyezd fel az alábbi címet és küldj levelet


Címkék: Fray, Adrienn, név, jelentése, eredet, Adrien, névelemzés, eredete, Fray Luis de León, elérhetőség,
bemutatkozás, a Sherlock Holmes honlap szerkesztő, Adria, Hadriánusz császár, Adriai tenger, Hadrianus, magyar,
névelemzés, Budapest, Pest, Facebook, üzenet, Magyarország, Adrika, Adrus, Fray családnév, keresztnév, vezetéknév, utónév, weblap,
Sherlock Holmes klub, club, sherlockian, webmester, magyar Sherlock rajongók, Fray Adri, optimista, derűs, vidám, az élet szépségeit értékelő személyiség, SherlockExtra
|